fbpx

Elektromos robogó rezsi - íme a matek!

Az elmúlt napokban, hetekben a negatív hírektől volt hangos a média rezsi témában. Felreppent pár elektromos járművet temető komment és álhír, amelyek meglehetősen távol állnak az igazságtól.

A rezsi árak változásával középpontba került a bukás szó és megindultak a “jó tanácsok, szarkazmusok”. Ezek az alaptalan számítások és tévhitek olyannyira befolyásoltak néhány embert, hogy voltak akik konkrétan egy nap alatt meg is váltak szeretett elektromos járgányuktól, legyen az autó vagy motor.

A számok tisztázását követően, kis megnyugvás volt érezhető a levegőben.Tény: az árak nőnek.

Ebben a blogban szeretnénk segíteni elhessegetni minden kérdőjelet, ugyanis az elektromos közlekedésben még mindig bőven van potenciál! Mutatjuk is, hogy mire gondolunk. Íme a matek, amivel számolhatunk! Nyugalom, nem lesz szükség pitagorasz tételre, csak figyelj!

Feladat:

A Kovács családnak van egy elektromos autója. A kocsi mellé Kovács úr felesége szeretne egy Citiwell elektromos robogót magának. Azonban a megfelelő példány kiválasztása közben Kovácsék a szomszédtól azt hallották, hogy az áram nagyon magas lesz, ezért inkább lecsukták a laptopot.

Segíts Kovácséknak túllendülni az aggályon és számítással bizonyítsd az elektromos robogók fenntarthatóságát!

Íme a megoldás:

 

  • A villamosenergia esetében: 2523kWh/év fogyasztásig 36 Ft marad az ár, ez a rezsicsökkentett kedvezményes ár (ami tekinthető alapárnak).

 

  • Az e feletti fogyasztásnál 70,10 Ft/kWh-ra nőnek a költségek tehát durván a kétszeresére, de nem a nyolcszorosára amit sok sajtóorgánum állított. Hozzátennénk, hogy a valós piaci ár (vagyis rezsicsökkentés nélkül) 268 Ft lenne, de a lakosságnak a túlfogyasztás esetén is csak a 70,1 Ft-ot kell megfizetnie!

 

  • Az éjszakai áram esetében a rezsicsökkentett ár 23,1 Ft/kWh, e felett 62,9 Ft a nem kedvezményes ár.

 

  • Folytatva a kalkulációt, a Citiwell robogók 0-ról 100-ra való töltés esetén 1,3-1,6 kWh áramot vesznek fel. Ezzel pedig átlag 45-50 km-t lehet megtenni.

 

Fontos megjegyezni, hogy ez az érték típustól vagyis akkumulátor mérettől függ. Így egy dupla lítium-ionos mocinak más lesz a költsége, mint egy gondozásmentes zselésnek.

Számológépet elő:

Tehát, ha például túllépjük a havi fogyasztást akkor (legnagyobb értékkel számolva) 1,6*70, azaz kb 112 Ft egy feltöltés, vagyis 1 km körülbelül 2,24 Ft. Ellenkező, normál esetben pedig még kedvezőbb lehet a matek: 1,6*36=57,6 Ft azaz 1,15 Ft egy km!

A matek szakkörösöket sem hagyjuk ki a buliból, nézzünk nagyobb értékeket:

 

  • A dupla akkus Veracruz és Fantasy esetén a fentebb taglalt összeg megkétszereződik, előbbinél 3,2 kWh utóbbinál pedig 2,8 kWh. De ne felejtsük el, hogy a hatótáv is duplája az eredetinek (100km).

 

  • A Veracruz esetében a 0-100-ra töltés 70 Ft/kWh-val számolva 224 Ft-ban (3,2*70) áll meg. Tehát itt is közel 2,3 Ft/km lesz a végeredmény!

 

  • A Fantasy dupla akkumulátorral még kedvezőbb, mivel a következő képlet alkalmazható a töltés kiszámítására: 2,8*70=196 Ft. Itt szintén a megtehető km-ek száma 100, és így egy km költsége pedig 1,96 Ft-ra jön ki.

 

Matek faktorosként a fenti példában már az emelt összeggel számoltunk. Rezsicsökkentett értékeknél a Veracruznál kb 1,2 Ft/km, Fantasy-nál pedig 1Ft/km a befizetendő összeg.



Összefoglalva elmondható, hogy az elektromos járművek még mindig a fenntarthatóbb kategóriába tartoznak, mint a belsőégésű társaik. Ne dédelgessük magunkat abban a hitben, hogy az üzemanyag a 480 Ft-os értéken marad! Az elmúlt napok eseményei igazolták, hogy lassan mindannyian búcsút inthetünk ennek a baráti árnak. Ma a cégek,holnap lehet a magánszemélyek esnek ki a kedvezményekből!

Einstein nem valószínű, hogy megirigyelné az okfejtésünket, de igyekeztük érthetően és vázlatosan, példákkal illusztrálni a jelenlegi változásokat. Ezért is alkalmaztunk olyan számítást végig, hogy a motort 0-100-ra töltjük!

Kérdés esetén állunk mindenki rendelkezésére!

Weboldal tulajdonosa:

ROYAL-KERT KFT.
Adószám: 12609046219
Cégjegyzékszám: 19 09 505761

 

 

Hoszting:

Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
Adószám: 14571332-2-42
Cégjegyzékszám: 01-09-909968

 

Webmester:

Innovatív Marketing Megoldások Kft.
Adószám: 25803965-2-42
Cégjegyzékszám: 01-09-338878